Legyen a digitális oktatás mindenkié!

Ablak a padra - adománygyűjtő kampány

 
 

 Ablak a padra gépgyűjtő kampány

A koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatás időszakában a Láncreakció, az aHang és a Láthatatlan Tanoda közös akciójának keretében digitális eszközöket gyűjtünk és juttatunk el rászoruló gyerekeknek, hogy a járványhelyzetben se maradjanak le osztálytársaiktól. Egy friss tanulmány szerint Magyarországon minden ötödik gyermek számára  - eszközök híján - lehetetlen a bekapcsolódás a digitális oktatásba. Ezek a gyerekek az elmúlt hónapokban papíron vagy a család egyetlen kisképernyőjű telefonjára kapták meg a tananyagot. Míg kortársaik nagyobbik része online órákon vett részt, oktatóvideókat nézett és szórakoztató online feladatlapok segítségével gyakorolta a tananyagot. Az ő tanulásuk a munkafüzetek önálló kitöltésére szűkült.

 

Március végén 19 településen 300 gyermeknek ígértük meg, hogy a tanuláshoz szükséges eszközöket - adományozóink segítségével - megszerezzük.  Az igények felmérése, és az eszközök kiosztása helyi partnereinken - a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezőin és tanodákon - keresztül valósult meg. Az adománygépek karbantartását, a programok telepítését, az eszközök szállítását és a gépek használatához szükséges mentorálást önkénteseink végezték.

 

A nyár elejére sikerült teljesítenünk a vállalásunkat, sőt összesen 350 gyereknek küldtünk valamilyen digitális eszközt.

A családoktól érkezett visszajelzések egyértelművé tették: ha egy gyereknek úgy kell részt vennie az országosan általánossá tett digitális oktatásban, hogy nincs hozzá eszköze, az olyan, mintha “békeidőben” nem engednék be a tanterembe, ahol a tanítás zajlik. A laptopok, tabletek egészen más minőségű oktatást-tanulást tesznek lehetővé számukra.

 

A kampányból és a tanévből hátralévő utolsó hetekben az Ablak a padra kampány a legrászorultabb gyerekek internetelérésre fókuszál. Az életünk nem lehet, nem lesz már ugyanolyan, mint a járvány előtt. Igaz ez az oktatásra is - ezt maga a közoktatási államtitkár, Maruzsa Zoltán fogalmazta egy tévéműsorban. Azt mondta, hogy az elmúlt időszak megmutatta: a digitális eszközök, online tanulási programok remek kiegészítői a hagyományos oktatásnak. 

 

Szeretnénk, ha ez a lehetőség azok számára is fennállna, akiknek a tanulás jelenti az egyetlen kitörési lehetőséget.

Az igények felmérését és kiosztását a helyi tanodák és a Civil Kollégium Alapítvány terepen dolgozó közösségszervezői vállalják, mi pedig megszervezzük a felajánlott és az adományokból megvásárolt eszközök eljuttatását a településekre, illetve önkéntes mentoraink segítenek a családoknak beüzemelni és használni az eszközöket.

A kampány folyamata

Igényfelmérés

Adománygyűjtés

Felmérjük az igényeket a tanodákon és közösségszervezőkön keresztül - ezeket folyamatosan nyilvánossá tesszük

Logisztika

Eljuttatjuk az eszközöket a településekre, ahol a családokat jól ismerő tanodai dolgozók és a CKA közösségszervezői osztják ki a gépeket

Segítségnyújtás az eszközök használatában

Önkénteseink telefonon segítenek beüzemelni a gépeket és megtanítják a programok használatát

Több száz gyerek visszakapja a tanulás lehetőségét - a digitális térben

Eszköz adományokat és pénzadományokat gyűjtünk

Eszközöket és adományokat gyűjtünk cégektől, illetve pénzbeli adományokat

magánszemélyektől

cka.png
rosaparks.png
eselylabor.png
dia_logo.png
etanoda.png

Kik Vagyunk?

Láncreakció

Oktatási, szociális és egyházi területen jártas közösségszervezőkből, terepen dolgozó szakértőkből, illetve kommunikációs és adományszervező szakemberekből álló projektcsapat vagyunk, amely pár hónappal ezelőtt valódi változást előidéző, szakmailag megalapozott és széles tömeget megszólító társadalmi kampányok indítására szövetkezett a Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület közös projektjében. Hosszú távú céljainkat most félretettük, tudásunkat a közvetlen segítés szolgálatába állítjuk a koronavírus társadalmi hatásainak enyhítése érdekében.

 

A Láncreakció projekt a Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület együttműködésében valósul meg.

Láthatatlan Tanoda – Rosa Parks Alapítvány

A Rosa Parks Alapítvány által működtetett tanodánk célja, hogy a VIII. kerületi hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek általános iskolai tanulmányaikat egy jó minőségű oktatást nyújtó intézményben kezdhessék meg. Önkéntes mentorhálózattal, készségfejlesztő csoportfoglalkozásokkal, színes kulturális és szabadidős programokkal támogatjuk a résztvevő gyerekek iskolai előmenetelét, valamint segítséget és információt nyújtunk a programban résztvevő gyerekek szüleinek. 

Ismerjük a hátrányos helyzetű családok és gyerekek lehetőségeit, és pontosan tudjuk, hogy mit jelent ebben a mostani helyzetben az, ha egy iskoláskorú gyermek nem jut megfelelő digitális eszközhöz. Ezért csatlakoztunk szakmai partnerként az Ablak a padra kampányhoz és segítjük a tanodákkal való kapcsolattartást a folyamatban.

 

Láthatatlan Tanoda

AHang

Két éve alakult csapatunk szociális munkásokból, programozókból, civil szervezeteket fejlesztő és kommunikációs szakemberekből. Petíciós platformként számos társadalmi kampányt szerveztünk online és offline egyaránt. Továbbra is sok szerteágazó ügyben képviselünk, támogatunk csoportokat érdekeik érvényesítésében, azonban a járvány kirobbanása óta a direkt segítségnyújtásra is koncentrálnunk kell. Az első időszakban a Magyar Vöröskeresztnek gyűjtöttünk össze több mint 6 millió forintot, a következő hetekben pedig a Civil Kollégium Alapítvánnyal együttműködésben kiszolgáltatott helyzetben lévő közösségeknek fogunk közvetlen segítséget nyújtani. Digitális eszközökkel dolgozó emberek vagyunk és azt szeretnénk, ha ennek a projektnek köszönhetően minél több gyerek is azzá válhatna. 

 
Nekik segítünk
Közösen Nógrádért
Nógrád
Ág Szegényekért
Egyesület
Baranya
Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége 
Nógrád
XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Láthatatlan Tanoda
Budapest
Csodaműhely Egyesület - Csobánkai Tanoda
Pest
Igazgyöngy Alapítvány
Hajdú-Bihar
Motiváció Oktatási
Egyesület
Csongrád
Nem Adom Fel Kázsmárk Egyesület
Borsod-Abaúj-Zemplén
Romama Szociális Szövetkezet
Borsod-Abaúj-Zemplén
Haladjunk Aktivista Csoport - Tiszavasvári
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Pátkai Tanoda
Fejér
Szegényeket Támogató Alap (SZETA) Egri Alapítványa
Heves
Együtt Másokért Olaszliszka Ifjúsági Közösség
Borsod-Abaúj-Zemplén
 

Adományozás

Pénzbeli adományozás lehetősége (cégeknek és magánszemélyeknek):

Most eszközzel nem tudsz hozzájárulni a gyűjtéshez, de fontosnak tartod, hogy az ország minden pontján egyenlő esélyekkel tudjanak a gyermekek résztvenni a digitális oktatásban?

 

Segítsd a kampányt pénzadománnyal!

Kampányunk első tapasztalatai azt mutatják, hogy a tervezett összegnél jóval több anyagi támogatásra lesz szükségünk, ha ki szeretnénk elégíteni a felmerült igényeket. 

Célunk, hogy legalább 5 millió Ft-ot összegyűtsünk, amit különböző digitális eszközökre, internet elérhetőségre és szállításra költünk. 

A "Támogatom a kampányt!" gomb segítségével az Adjukössze felületen keresztül tudsz számunkra bankkártyával adományozni a legegyszerűbb módon. 

Ha PayPalon keresztül szerenéd támogatni a kampányt azt a "Donate" gomb segítségével tudod, ahol szintén tudsz a bankkártyáddal és PayPal fi​ókoddal is utalni

Adományt banki átutalással az OTP-nél vezetett bankszámlán is fogad szervezetünk:

Civil Kollégium Alapítvány
OTP 11701004-20165888

Nemzetközi átutalás esetén:
IBAN: HU91 1170 1004 2016 5888 0000 0000, SWIFT: OTPVHUHB
(A közlemény rovatba kérjük az alábbi szöveget írd oda: “Adomány”.)

1000 Ft - Önkénteseink 3 családnak meg tudják tanítani az eszközök használatát

5000 Ft - Egy család (akár 3-4 gyerek) internetelérését biztosítjuk

10000 Ft - Három gyereknek vásárolunk a nyugodt tanuláshoz szükséges headsetet

20000 Ft - Egy tabletet vásárolunk egy gyereknek

40000 Ft - Egy laptopot vásárolunk egy gyereknek

Ha nehézségeid adódnak, akkor írj nekünk a szabados@cka.hu email címre és segítünk! 

 
 
 

Elérhetőségeink

Iroda: 1071 Budapest, Damjanich utca 52. 4/1.

Székhely: 6090 Kunszentmiklós, Kunbábony 37/2

Telefon: +3630 701 9077

Email cím: horvathjudit@cka.hu

Adószámunk: 18070008–1–03

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess a kampány fejleményeiről
 
Adományozóink
Szingularitás Kft.
Budapest
Szupervályog munkacsoport 
Budapest
GROW Szervezetfejlesztési Tanácsadó Zrt. 
Budapest
Sigma Technology Magyarország Kft.
Budapest
Fővárosi Vízművek Zrt. / FTSZV Fővárosi Településtisztasági
és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Budapest
Magyar Helsinki Bizottság tagjai és munkatársai
Budapest
L&P Solutions Kft.
Budapest
CA Immo
Budapest
  • img_208130
  • Facebook